Elégedett vásárlóink
  • Még csak 30 vagyok, de már erősen elkezdtem őszülni, legtöbben sokkal öregebbnek néztek a koromnál. Próbálkoztam többféle módszerrel, de egyikkel sem értem el eredményt. A Never Grey 2 hét után látványosan visszaszínezte deresedő hajam. Könnyű használni, ráadásul az ára is kedvező volt.

    Karsai Zoltán – Bicske

  • Sokan mondják, milyen jól áll egy férfinek pár ősz tincs, de én nem osztom ezt a véleményt. Festeni nem akartam, túl sokáig tart és árt is a hajnak. Ezzel az őszülésgátlóval azonban teljesen elégedett vagyok. Kb. 10 nap után már észrevehető volt a hatása. Azóta szinte minden ősz hajszálam eltűnt, remek érzés!

    Hunyadi Ferenc – Debrecen

  • 45 évesen még nem szeretnék 60-nak kinézni őszülő hajam miatt, így inkább kipróbáltam ezt a hajtonikot. Nem voltam az elején biztos benne, hogy hatni fog, de a kéthetes kúra meggyőzött. Feleségem nem hitt a szemének, hogy ilyen természetes árnyalatú lett a hajam. Minden pénzt megér ez a készítmény!

    Szabó Tibor – Isaszeg

  • 2 flakonnal rendeltem, de már az első hetekben szembetűnő volt a változás. Könnyű használni, nincs az a tortúra, mint a festésnél. Bátran ajánlom minden férfinak, akinek fontos a fiatalos külső.

    Gárdos Imre – Ráckeve

  • Visszakaptam önbizalmam! Hihetetlenül egyszerű felvinni a hajra, ráadásul az illata is kellemes. Fantasztikus érzés látni, ahogy napról-napra tűnnek el a világos tincsek hajamból.

    Jónás Csaba – Törökbálint

  • Szinte sokkolt, amikor megláttam az első ősz szálakat hajamban. Festeni nem szerettem volna csak egy kis rész miatt, így esett a választásom a Never Grey-re. Azt nyújtja, amit ígértek: pár hét alatt fokozatosan átszínezte a fehéredő részeket.

    Erdei Balázs – Abony